Tavasz, tavasz, tavasz!

Mindenki várva várja, a legszebb és legmozgalmasabb évszakunkat, hiszen a hosszú és fagyos napok után elkezdődik az ébredés. Az ébredés, ahol zöldbe borulnak a fák, nyílnak a virágok, csipognak a madarak és "megindul" a víz.
A folyóparton egyre több emberrel találkozhatunk, egyre többen jönnek és élvezik a Duna partját. A mi, csodálatos Dunánk partját, ami ahogy tartja az örök igazság:

"nem beszél, hát nem is hazudik; nem ígér, és mégis odaadja mindenét; nem szól, és mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott".

(Duna-április-naplemente)

Hosszú hetek, hónapok óta vagyok ismét megfigyelője az újraéledésnek. Varázslat!
Felejthetetlen élmények, és tapasztalatok. De milyen tapasztalatokat szedhet magára az ember? Hisz az, hogy kinyílik egy virág az a természet rendje, viszont az én szerelmemhez elengedhetetlen! Tudni kell mikor, mit, hol, mivel és miért.

Vágjunk bele, hiszen vannak akiket az autók, motorok ejtettek rabul, engem a horgászat, a halak és a vízparti légkör tett örök fanatikussá...
Ha tavasz, akkor (is) harcsa. Nagyon vártam már az első melegebb pillanatokat, ami mozgásra készteti a kis bajuszos betyárokat. 

(Régen erdő, ma ... borús nappal)

Természetesen, mint mindenki, én is a szokásos, jól bevált helyeket nézem meg először, hátha lakik ott valaki, aki ad egy kis adrenalin bombát. Őket még 'kölyökkoromban' találtam (az eredményes keresésnek és türelempróbának, vagy csupán a véletlennek és a szerencsémnek köszönhetően). Ideális helyek lehetnek a mélyedések, gödrök, törések, akadók és ezek közvetlen közele, olyan helyek ahol  nyugodtan, zavartalanul tudnak emészteni, pihenni és most ami a legfontosabb, olyan helyek kellenek, ahol át tudnak telelni.
Sok féle képpen horgászhatunk ezeken a területeken rájuk, akár egy egyszerű úszós módszerrel nadállyal vagy pióca csokorral csalizva, de én jobb szeretem a mozgalmasabb pergetést. Pergessünk, de mivel? Kezdetekben sokat dobáltam wobikkal, viszont az idő múlásával a gumik és a támolygók lettek a favoritok. Kedvenc kapott és harapott 'oldschool' kanál fel, kezdhetünk, ahogy nézem nem kell más. Ja, de... Türelem. Na az kell, na meg nagyon nagy kitartás és elhivatottság. Másképp ne is vágjunk bele :)

(Az Édesapámtól kapott kanál)

Eltalálni azt, hogy éppen mi kell neki, lutri. Nincs bevált, mindig fogós csali. Adott pillanat és megérzés döntheti el mik a nyerő kombinációk. Én most, az idő múlásával gumira váltok, hátha a rugalmas, néha még számomra is ismeretlen mozgás kapásra készteti a pajtásokat. A hely jó, a gumi már lyukas, nincs gond, türelem.
Egy bő fél óra után, hatalmas ütéssel érkezik az első! Kapás van! Azonnal, tűhegyes nyílként hasít belém az érzés, ITT A BOMBÁM, ROBBANJ! Érezhetően fáradtan, de épp oly kecsesen húz, ahogy azt ilyenkor kell, próbálja az összes erejét a menekülésre fordítani. Vigyáznom kell, mert nem egyszerű a pálya, ha nem figyelek még a végén meglép...de azt nem hagyom, itt vagyok! Fontos úgy beállítani a féket, hogy szabadon tudjon vinni a zsinórból annyit amennyit kell, ennek köszönhetően visít is rendesen a kis harcos Shimanom. Nem volt hosszú küzdelem, egy paskolás után a csónakba emelem, és a lemenő nap melegében immáron ketten megyünk haza.

                          (14 kg)

Gyors szabadítás, és visszaengedés.
Talán egyszer még találkozunk...Egy biztos, én itt leszek!
Bepakolok a csónakból, mára nincs folytatás. Pergetésben nincs, viszont ebben a szélcsendes, gyanús időben nem tudok megállni... Nem is szeretnék, hisz itt az ideje, hogy a gyenge pontomnak hódoljak. Az éjszakai harcsázásnak, amihez most csak annyit tudok írni, hogy to be continued..

TheRiverside - K.